Ugrás a fő tartalomra

Songoku game :)) Dragonball játék


Képtalálatok a következőre: dragon ball zHát ez az amit kiskoromba szívesen nézegettem rajzfilmként dragonball , Dragonball gt  néven,  Dragonballz es egyéb verziókba , nem volt rossz rajzfilm , persze videójáték verzióval sose játszottam de úgy tudom attól még volt , a karakterek nevét persze kívülről tudtam : ifjú sátán , vegeta , songoku, krilin , songohan , trunks , bulma , ten sin han , yamcha , stb mivel itt sztori több helyszínen is játszódik sorozat során , Namek bolgyó , föld , zseniális teknős szigete , chi chi ék háza földön , tücsök mester mennybe kaito, mennyek kapuja , yard bolygó , úgye bár szuper csillag harcossá válás célja a karaktereknek de csak 3-4 nak sikerül sorozatba. Persze Songoku -nak , Vegeta-nak , Trunksnak , songohannak.  Annak idején az Ortt eljárást indított  a sorozat ellen 1999- ben a harc jelenetek miatt , persze ma már ebbe nem kötnek bele sőt Viasat 6 on most is adják Dragonball z -t. Dragon ball -t persze sokadik felvonásba készítik  a bandai kiadó gondozásába volt anno 1994 ben Dragon ball Z még anno Super nintendo ra játék irányíthatósága akkor még bonyolult kategória felé ment.  Sőt anno az első dragonball játékot 1986 ra kell vissza vezetnünk. 1996 -ba szintén konzolon Playstationre is kiadták.  Aztán megpróbálkoztak vele gameboyon 2002be dragonball legendary , 2006 -2010 Persze többször is megpróbálkozott vele bandai kiadó  , rendkívül egyedi játéknak számított a sok verekedős játék között már eleve az hogy sztori is egy rajzfilmre épül , míg Tekken sorozat , anno egy filmre , itt szint lépés is van míg tekken és mortal kombat ba nem nagyon volt ,  Persze elérkeztünk 2020 as próbálkozáshoz dragonball z esetén  . Grafika na nem rossz  de amolyan  kicsit rajzfilmes, de nem baj mert így persze játék rajzfilmet szerető közönségre akar rájátszani és rajongókra . A játszhatóság na az hagy maga után kritikát mert pl dragonball z orbok begyűjtése elég problémás pályánként akár varázsfelhővel akár anélkül repkedve karaktereinkkel . Story oké , mert rajzfilmet követi pontról pontra.
  Forrás :
https://index.hu/kultur/media/2019/04/30/20_eve_tiltottak_be_a_dragon_ballt_son_goku_kamehame_alirasgyujtes_ortt/
 https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_Dragon_Ball_video_games
 https://techbeon.com/2019/08/18/dragon-ball-z-games/
 https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_Dragon_Ball_video_games
 https://dragonball.fandom.com/wiki/Dragon_Ball_Z:_Super_But%C5%8Dden_3
 https://hu.wikipedia.org/wiki/Tekken
 https://en.wikipedia.org/wiki/Dragon_Ball_Z:_Legendary_Super_Warriors
 https://hu.wikipedia.org/wiki/Mortal_Kombat
 https://hu.wikipedia.org/wiki/Mortal_Kombat
 https://www.gamekapocs.hu/hir/65526/dragon_ball_z_kakarot_igy_valhat_goku_erosebbe
 https://www.youtube.com/watch?v=lmRN7xs89oU
 ttps://24.hu/tech/2020/02/23/dragon-ball-z-kakarot-jatekteszt-pc-playstation-4-xbox-one-dragon-ball-z-sorozat-tortenet/?fbclid=IwAR3CmnCYtqcJSUyKp8y3qKvXNsxCcIMs4ILTcKmyhJeQ8yZYiTW_HhmMdUs
Forrás :


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Subnautica

Ez a játék  Akció,  kaland kategóriába sorolható.  Nem keveset vártunk rá egy bomba jó ötlet bomba jó grafikával megvalósításra került egy piaci robbantására kész sci fi  sztorival ...ami könyvnek is óriási lenne , nem hogy video játéknak. Ki jött játszható verzió és beszerezhető is playstationre pc-re és xboxra is vagy konzolra is.   A Sztori következő az Auróra űrhajó elindul egy ismeretlen bolygóra hogy építsen egy portál kaput és bányászati tevékenységet folytasson és kutatásokat bolygó bányaszati céljaival kapcsolatban hog milyen erőforrások vannak azonban , valami rosszul sül el és egy ismeretlen  lézer fegyver amit bolygóra telepítettek és autómatikusan üzemel céloz és lő , emellet van egy thermo hö erömű is ami vulkánra van rá kötve és az összes létesítményt köztük az ágyút is .  A légelhárításra képes  lézer ágyú ami szószerint telibe találja az Aurórát a roncs lezuhan az óceán bolygó felszinére túlélök ugyan maradnak de ők is...

Dune újratöltve

 Mivel hogy ez kicsit elfog térni az eredeti Dune Pc játékoktól főleg elrendezés formájában leginkább egy Civilizationre emlékeztet játékmenet kinézet és grafika alapján. A Dune játékok szerzői jogai legalább 15 éve lejártak . Ráadasul Westwood is megszűnt , a petrology nem tudom kíván e remaszterzációval foglalkozni, főleg hogy ez kb 3 -4 játékra vonatkozna az alap Dune re, ami egy kaland játék , 3 -om stratégiai játékra (Dune II, Dune 2000, Emperor Battle for Dune )amiből egyik se lehetetlen vállalkozás, lenne főleg azután hogy Command and Conquer és Red Alertet  is sikerült.  Azonban itt egy gyökerekhez visszanyúló újra adaptálással állunk szemben mivel csak Harkonen és Atreides ház van esetleg Freemenek , Ordors nincs nem úgy mint Westwood és EA games alkotásoknál . Azok is szépek egyediek az adott időszakban nagyon szép teljesítmény volt mindegyik sőt stratégiai játékok nagyapjai ha leszámítjuk Kings Bounty -t . Mivel ez Annyira ragaszkodik a Filmek alapfelállásaihoz...

Subnautica Below Zero Coming Soon :)))

Az alap játékról már írtam( Subnautica ) , de a készítők azt írták jön hamarosan kiegészítő ami korábbi részben lévő bolygó sarkkörén fog játszódni, és Below zero néven dobja piacra kiadó. A készítők a storyval itt se tököltek főhösünk le zuhan bolygó sarkköri részére és túl kell élnie.  Lesznek változások és újdonságok az előző részhez képest pl emberünk aki játékban van kihűlhet a Hidegvízben , vagyis Hipotermia léphet fel. Emellet lesznek új élőlények is játékba nem kevés amik sarkvidéken és környékén tanyáznak a bolygón . Pl Pingvin Félék , emellett új kétéltűek , ugyan úgy lesznek elhagyott bázisok, akár emberi és más hódítóktól és egyéb létesítmények , lesz egy új eszköz is egy merülő szoba, és minden felszerelésünk ami van sarkvidék körülményekhez lesz optimalizálva. A Scriptek beharangozók beta verziók alapján kiszivárgott infókból arra következtetek hogy ez se lesz kevésbé látványos mint az elöző játék. Lesz fagyási sérülése bázisnak az egységeknek , és az eszkö...