Ugrás a fő tartalomra

Usb kiegészítők pendrive ok

 Na ez az amit nagyon fontos tisztázni az usb bővítők azért kezdtek el fontosak lenni mert laptop gyártók az usb kimenetek számát korlátozták , ezáltal mentési és egyéb csatlakoztatási lehetőségek szorultak háttérbe . Az usb c hubok első formái eleinte az usb 2.0 nullás csatakozók köré épültek , aztán jöttek másfajta csatlakózók mint type c , sd kártya és társai . A pendrive ok miatt is fontos lett. 



Csak érzékeltetni szeretném az evolúciós szint különbséget a két típus között természetesen az elsőképen szereplő modell valamivel drágább. Igen ez azért került most témára mert gyakoribbak lettek kétoldalas pendrive ok aminek egyik oldala usb 2.0 másik oldala usb-c  iphone és android telefonok mentési szempontjai miatt. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

C&c 4k

Ez számomra is érdekes saját magam is rajongok Stratégiai játékokért . A Command & Conquer maga is egy klasszikus amikor megtudtam hogy készül remaszterizált pakk  már valósággal felfokozott várakozás lett rajtam urrá. Közben természetesen szurkoltam is nekik mert már remasterizált játékok között is ami kisebb népszerűséget szerzett magának és nem sikerült olyan jól mint ahogy azt közönség várta pl Warcraft 3  csomagja Blizzard kiadónak. Most Command &Conquert 4k ás verzióját fejlesztő új csoport  megmutathatja hogy milyen egy jó Remake mit lehet alkotni az Ea games-től kicsit függetlenebb pályán mert EA games az utóbbi időben összehozott azért két kudarcot is Command and Conquer márkanévnek ami alaposan degradálta márkanév eddigi renoméját ezen kudarcok ha név szerint akarjuk említeni C&C 4 es számú része és mobile verzió.  Ja és hát mobil verzió sem aratott nagy sikert várakozáson alul sikerült az okos telefonos tábla gépes optimalizáció.  Fin...

medevil remastered game :))

A Med evil nagyon korszakoltó játék lehetett volna de valahogy mégse úgy sült el lett belőle egy közép kategóriás kaland játék ami mégis rengeteg fan -t vonzott. Korábban playstation 1 re is megjelent a készítők elhatározták ps 1 kis siker es 2019  és retro láz következtében készítenek egy remake -t ps 4 re .  Rendkívül egyedi karekterével Sir daniel Fortesque -vel aki egyben történetünk  főszereplője is. 23 különböző pálya van játékba , a játékos ezeken keresztül jut el Zarak a gonosz varázsló kastélyához . a története A történet 1286-ban kezdődik. Gallowmere harcosai egy gonosz varázsló, Zarok seregével harcolnak. Zarok egykoron Peregrin király (Gallowmere uralkodója) varázslója volt. Azonban kísérletei miatt a király száműzte. Zarok ekkor bosszút esküdött, ami most bekövetkezett. A hatalmas csatát végül Peregrin király csapata nyeri meg, azonban jelentős veszteségei vannak seregének. Többek között meghalt kedvenc lovagja, Sir Daniel Fortesque. A másik nagy v...

A Nagy Visszatérők :))(Retro Konzolok )

A retro konzol piac hát nagyon szépen beindult 3 db gyártó érdekelt pillanatnyilag Nintendo , Atari , Comodore . Valahogy Playstation , spektrum , Amiga még nem gondolkodott senki hogy kéne retro őrületbe beszállni. Sony nál nem értjük szitut mérnem szállt be ebbe a buliba, amikor már ideje lenne , mert már mind három nagy villantott . Playstation egy tutti van rajongo tábor játékok konzol demók minden terén playstation 2 szintén :))). Spektrum, Amiga teljesen más helyzet mert itt először befektető kéne aki lát benne potenciált biztos lenne :)) mert tudok róla hogy vannak még rajongóik. Ezek ugyebár legendás konzolok  meg legendás gépek. Atarinál legendás játékok is vannak pl Préri farkas Gyalog kakkuk játék . De mi konzolunk nem számítógépekre épül hanem Atari 2600 veszi alapul rengeteg minden változott,  látvány világ változás stb .. Atari VCs:  Itthon vagyis Magyar országon még nem láttam forgalmazót aki  Atari  Console-t  bocsátott vo...