Hát tulajdonképpen félév után eljött nagynap kijött a subnautica tülélő játék dlcje a subnautica below zero ..: Vagyis nulla fok alatt. Ebből címből következtetve ez bolygó északi részén és az északi pólus környékén vagyis arktikus környezetbe fogjátszódni. A karaktereink eszközei ehhez lettek optimalizálva pl új búvár ruha ami arktikus körülményekre alkalmasabb. Akkor lesz majd hómobil is ami jég felett lebeg anti gravitációs meghajtással. ÚJ környzethez uj élőlények és biomok is dukálnak. Lesz pl egy pingvin szerű lény , ami két állapotban is jelen lesz kifejlett , és kifejletlen állapotba, lesz egy cápa féle (brute shark) néven , lesz egy rákszerű élőlény ami sziklákat zuza szét (Rock Puncher), lesznek uj levíthánok . Ja és hát karakterünk is érdekesebb lesz hiszen nő lesz karakterünk. Emellet szokásos para jelentek is jönnek pl fulladás , és mivel fagyos környezetbe vagyunk meg is fagyhatunk akár. letöltölthető streambe , korai végigjátszás már aktiválva van . Tehát játszható és folyamatosan lesz fejlesztve 1,5 év során. A játék első pályája , lesz végtelen jégmező , gomba barlang , lesznek növények, aminek egyike agresszív növény lesz, egy thermal zone , meg lesznek érdekes időjárási jelenségek, meg precursor építmények és annak maradványai. Lesz egy két uj egység is de régieket is megkapjuk optimalizálva az uj környzethez , lesznek barlangok , ja és nem tudunk ám akárhol föl jönni levegőért vízfelszínre mert a jégtáblák ebbe akadályozni fognak minket. A pingvinek termézetesen passzívak lesznek. találkozhatunk egy ai mesterséges intelligenciával megáldott kockával is . Ami már játék elején betölti magát az agyunkba , és ezt kell át töltetnünk majd és megvédemeznünk meg majd gyüjteni kell az idegen technologiákat a játéksorán.
Ez számomra is érdekes saját magam is rajongok Stratégiai játékokért . A Command & Conquer maga is egy klasszikus amikor megtudtam hogy készül remaszterizált pakk már valósággal felfokozott várakozás lett rajtam urrá. Közben természetesen szurkoltam is nekik mert már remasterizált játékok között is ami kisebb népszerűséget szerzett magának és nem sikerült olyan jól mint ahogy azt közönség várta pl Warcraft 3 csomagja Blizzard kiadónak. Most Command &Conquert 4k ás verzióját fejlesztő új csoport megmutathatja hogy milyen egy jó Remake mit lehet alkotni az Ea games-től kicsit függetlenebb pályán mert EA games az utóbbi időben összehozott azért két kudarcot is Command and Conquer márkanévnek ami alaposan degradálta márkanév eddigi renoméját ezen kudarcok ha név szerint akarjuk említeni C&C 4 es számú része és mobile verzió. Ja és hát mobil verzió sem aratott nagy sikert várakozáson alul sikerült az okos telefonos tábla gépes optimalizáció. Fin...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése