Ugrás a fő tartalomra

medevil remastered game :))

A Med evil nagyon korszakoltó játék lehetett volna de valahogy mégse úgy sült el lett belőle egy közép kategóriás kaland játék ami mégis rengeteg fan -t vonzott. Korábban playstation 1 re is megjelent a készítők elhatározták ps 1 kis siker es 2019  és retro láz következtében készítenek egy remake -t ps 4 re .  Rendkívül egyedi karekterével Sir daniel Fortesque -vel aki egyben történetünk  főszereplője is. 23 különböző pálya van játékba , a játékos ezeken keresztül jut el Zarak a gonosz varázsló kastélyához .
a története
A történet 1286-ban kezdődik. Gallowmere harcosai egy gonosz varázsló, Zarok seregével harcolnak. Zarok egykoron Peregrin király (Gallowmere uralkodója) varázslója volt. Azonban kísérletei miatt a király száműzte. Zarok ekkor bosszút esküdött, ami most bekövetkezett. A hatalmas csatát végül Peregrin király csapata nyeri meg, azonban jelentős veszteségei vannak seregének. Többek között meghalt kedvenc lovagja, Sir Daniel Fortesque. A másik nagy veszteség pedig az, hogy Zarokot nem sikerült megölni: elmenekült.
Száz évvel később Zarok visszatért. Varázslókönyve segítségével feléleszti a halottakat, azonban egy dologra nem számít: ezzel Sir Danielt is feltámasztja. Ebből a helyzetből adódik a játék kezdete: Sir Daniel Fortesque irányításával el kell jutnunk egészen Zarok kastélyáig, ahol meg kell küzdenünk a sötét varázslóval. Daniel nagyon sok helyen végigutazik, a temetőben kezdi, átutazik Gallowmere legnagyobb városán, eljut az elmegyógyintézetbe, később az erdőbe, ahol kiszabadítja a sötét démonokat. A démonok kiszabadítása után eljuthat a várba is, ahol találkozik magával Peregrin királlyal (pontosabban csak szellemével), aki arra kéri, rombolja le a kastélyt, és ezzel egyben ölje meg a sötét démonokat. Daniel ezt meg is teszi, épphogy el tud menekülni. Ezek után egy repülő kalózhajóra jut, ahol megküzd a hajó kapitányával és átveszi az irányítást a jármű felett: ennek segítségével eljut egészen Zarok kastélyáig, ahol a sötét varázsló ördögi időgépszerkezetén átjutva eljut a főellenség búvóhelyére. Itt először még természetesen nem küzd meg magával Zarokkal, a varázsló először csapatait küldi rá, melyet Daniel saját megmentett lelkei segítségével győz le. Ezek után Zarok Daniel ellen küldi legfőbb lovagját, Lord Kardokot, akit Dan sikeresen legyőz. Kardok legyőzése után Zaroknak nincs több választása, egy hatalmas szörnnyé alakulva ő maga küzd meg vele.
Daniel most is győz, Zarok visszaváltozik, és egy utolsó csapásként beomlasztja az épületet. Ezzel azonban csak magát öli meg, mert Daniel sikeresen elmenekül, és egy hatalmas sas segítségével visszajut a kriptájába. A játék befejezése innen az összeszedett kelyhek számától függ. Ha a játékos összeszedte az összes kelyhet a játék során, Daniel a Hősök csarnokába jut, és egy elismert harcosként, régi bajtársai társaságában éli tovább „életét” a csarnokban. Azonban ha a játékos nem szerezte meg az összes kelyhet, Daniel csupán kriptájában lefekszik nyugvóhelyére, és örök álomra szenderül.
pályák :
Utunk során áthaladunk a temető további részén, innen egy mauzóleumba jutunk, ahonnan egy kulcs felszedése után továbbutazhatunk egy mezőgazdasági területre. Innen kétfelé is mehetünk, egyik úton egy hatalmas területre jutunk, ami tele van tökkel. A másik utunkon egy erdőbe kerülünk (ahol található egy extra szint, melyben egy hangyabolyba megyünk), onnan pedig a városba. Innen továbbhaladva eljuthatunk az elmegyógyintézet kertjébe, majd magába az épületébe. Következő célunk az egykori Zarok elleni csata helyszíne, majd egy hatalmas mocsaras terület. Innen egy kristályos barlangon keresztül egy még nagyobb barlangjáratba megyünk, ahonnan továbbhaladva elérjük Peregrin király várát. Onnan egy katapult segítségével egy repülő kalózhajóra jutunk, ami segítségével eljutunk Zarok kastélyának előteréhez. Innen Zarok időgépezetébe zuhanunk, ahonnan sikeresen kiszabadulva elérjük magát Zarok rejtekhelyét.
A játékban nagyon sok szerepet kapnak a tárgyak. Ezeket a játékos a szinteken csak úgy felszedheti, azonban általában el vannak rejtve. Vannak olyan tárgyak, amik kizárólag egy főellenség megölése után kapunk meg.
Kehely: egy megadott darabszámú ellenség megölése után kaphatjuk meg, segítségével eljuthatunk a Hősök Csarnokába. Általában elrejtett helyeken van.
Rúnák: különböző részeket nyitnak meg az adott pályán, ötféle van belőlük.
Élet-fiolák: a játékos életerejét töltik vissza kis mennyiségben.

A játék életrendszere nagyrészt kijelzőkkel van megoldva. A kijelzőkön látható egy számérték is, mely a játékos/ellenség maradék életét mutatja. A kijelzőn lévő csúszka ez alapján igazodik a teljes értékhez képest.A játékban életet szerezni a legkönnyebben az „életforrásból” lehet, ami lényegében egy földből sugárszerűen kijövő anyag. Ha a játékos rááll erre, az élete elkezd feltöltődni. Természetesen ez sem végtelen, egy idő után kifogy, és a játékosnak egy másik életfeltöltő állomás után kell néznie. A másik feltöltési mód pedig a már korábban említett életfiola, amely kis mértékben tölti fel az energiát. 

Vegyes siker de rögös út:

 A remake irányításilag es grafikailag sokat javult . összeségbe 85 %
A játék második része két évvel később, 2000-ben jelent meg, MediEvil 2 néven. Grafikailag a játékon nem sokat változtattak, a régebbi játékelemek is megmaradtak ugyanolyannak, a legtöbb újítás természetesen a történet szempontjából történt. Az akkori sztori már Londonban folytatódik. (Ami egyébként Gallowmere területére épült.) Természetesen rengeteg utalás található meg a MediEvil 2-ben az első részhez kapcsolódóan, könyvek, képek formájában. Az egyik legnagyobb "utalás" mégis a harmadik szinten található meg, ahol a városban (Kensington) tevékenykedünk: ez gyakorlatilag egy modernebb, felújított verziója Gallowmere városának. (Ugyanúgy fellelhető a központi szökőkút, a kikötő, stb.) Néhány régi eszköz is visszatér, ilyen pl. a legelső kard, és a varázskard is.
A játéksorozat harmadik része, a MediEvil: Resurrection tulajdonképpen egy remake-je volt az első résznek. Az ismert szinteket kicsit átalakították, és természetesen grafikailag is sokat fejlesztettek a játékon. A zenéhez is sok régi részletet felhasználtak.
Források :
 https://hvg.hu/tudomany/20191117_medievil_2019_remake_kritika_jatekteszt_sony_playstation_4_konzoljatek
 https://hu.wikipedia.org/wiki/MediEvil
https://hu.ign.com/medievil-1/32015/news/psx-2017-keszul-egy-legendas-playstation-jatek-felujitott-valtozata

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

C&c 4k

Ez számomra is érdekes saját magam is rajongok Stratégiai játékokért . A Command & Conquer maga is egy klasszikus amikor megtudtam hogy készül remaszterizált pakk  már valósággal felfokozott várakozás lett rajtam urrá. Közben természetesen szurkoltam is nekik mert már remasterizált játékok között is ami kisebb népszerűséget szerzett magának és nem sikerült olyan jól mint ahogy azt közönség várta pl Warcraft 3  csomagja Blizzard kiadónak. Most Command &Conquert 4k ás verzióját fejlesztő új csoport  megmutathatja hogy milyen egy jó Remake mit lehet alkotni az Ea games-től kicsit függetlenebb pályán mert EA games az utóbbi időben összehozott azért két kudarcot is Command and Conquer márkanévnek ami alaposan degradálta márkanév eddigi renoméját ezen kudarcok ha név szerint akarjuk említeni C&C 4 es számú része és mobile verzió.  Ja és hát mobil verzió sem aratott nagy sikert várakozáson alul sikerült az okos telefonos tábla gépes optimalizáció.  Fin...

A Nagy Visszatérők :))(Retro Konzolok )

A retro konzol piac hát nagyon szépen beindult 3 db gyártó érdekelt pillanatnyilag Nintendo , Atari , Comodore . Valahogy Playstation , spektrum , Amiga még nem gondolkodott senki hogy kéne retro őrületbe beszállni. Sony nál nem értjük szitut mérnem szállt be ebbe a buliba, amikor már ideje lenne , mert már mind három nagy villantott . Playstation egy tutti van rajongo tábor játékok konzol demók minden terén playstation 2 szintén :))). Spektrum, Amiga teljesen más helyzet mert itt először befektető kéne aki lát benne potenciált biztos lenne :)) mert tudok róla hogy vannak még rajongóik. Ezek ugyebár legendás konzolok  meg legendás gépek. Atarinál legendás játékok is vannak pl Préri farkas Gyalog kakkuk játék . De mi konzolunk nem számítógépekre épül hanem Atari 2600 veszi alapul rengeteg minden változott,  látvány világ változás stb .. Atari VCs:  Itthon vagyis Magyar országon még nem láttam forgalmazót aki  Atari  Console-t  bocsátott vo...

Subnautica Below Zero Coming Soon :)))

Az alap játékról már írtam( Subnautica ) , de a készítők azt írták jön hamarosan kiegészítő ami korábbi részben lévő bolygó sarkkörén fog játszódni, és Below zero néven dobja piacra kiadó. A készítők a storyval itt se tököltek főhösünk le zuhan bolygó sarkköri részére és túl kell élnie.  Lesznek változások és újdonságok az előző részhez képest pl emberünk aki játékban van kihűlhet a Hidegvízben , vagyis Hipotermia léphet fel. Emellet lesznek új élőlények is játékba nem kevés amik sarkvidéken és környékén tanyáznak a bolygón . Pl Pingvin Félék , emellett új kétéltűek , ugyan úgy lesznek elhagyott bázisok, akár emberi és más hódítóktól és egyéb létesítmények , lesz egy új eszköz is egy merülő szoba, és minden felszerelésünk ami van sarkvidék körülményekhez lesz optimalizálva. A Scriptek beharangozók beta verziók alapján kiszivárgott infókból arra következtetek hogy ez se lesz kevésbé látványos mint az elöző játék. Lesz fagyási sérülése bázisnak az egységeknek , és az eszkö...